SMARTBooks hétköznapok – Ugye tegeződhetünk?

Reggeli rutin a csapatnál

Bemegyünk az irodába, leülünk a gép elé és kódokkal babrálunk, fejlesztjük a rendszert. Nem, valójában nem ez történik! 

Kezdjük ott, hogy 2020 tavaszán aki csak teheti, otthonról dolgozik, és mi sem megyünk be az irodába. Két hónappal ezelőtt pénteken még bent voltunk mindnyájan, de hétfőn már otthon maradtunk, mert bejelentették a kijárási korlátozást. Nagyon gyorsan átálltunk erre a home office-os munkavégzésre. Minden rendszert el tudunk érni távolról. Még a dokumentumokat is, mert egy közös Google Drive fiókban van minden. Ez mit is jelent? Olyan szoftverekkel dolgozunk, amiket internet segítségével már azonnal tudunk is használni. Nem kell külön telepítgetni, szervert biztosítani hozzá, hanem egyből a rendelkezésünkre áll. A reggeli kávénkat azért még így is többnyire együtt fogyasztjuk el, mert gyakran az első dolgunk az aznapi feladatainkat egyeztetni, kérdésekkel és válaszokkal “bombázni” egymást munkakezdéshez. 

Először szokatlan volt, hogy nem kell bemenni az irodába, hanem Hangouts meetinglinkeket küldtünk egymásnak a naptár meghívóban , hogy egy meetinget meg tudjunk tartani. Megtanultuk, hogy ezt hogyan lehet hatékonyan csinálni. Ráébredtünk hihetetlen fénysebességgel, hogy talán még hatékonyabban tudunk így egyeztetni, ezért már nem csak munkára, hanem a kötetlenebb beszélgetésre is elkezdtük használni: volt már “online sörözés”, vagy “online társasjátékozás” is.

Frissítések, fejlesztések, közvetlenség

Egy rendszert mindig lehet fejleszteni, tökéletesíteni, szépítgetni. A SMARTBooks-ban is 2-3 hetente érkezünk újdonságokkal vagy frissítésekkel. Ez nem úgy történik, “bemondás alapján”, hogy nekünk milyen új funkció lenne szimpatikus. Professzionálisan rendszerben kategorizáljuk a fejlesztéseinket: ennek alapján sorrendbe tesszük, hogy mi mi után következik, mennyi fejlesztési időt vesz igénybe. Fejlesztőink, akik mind különleges informatikusok, mind pontosan értik azt, hogy az ügyfeleink mit szeretnének: értik azt, amit a szakmai tanácsadóink a tervezőasztal fölött összehajolva megfogalmaznak:pontosan mire is van szükség. Ők azok, akik mindezt (a többi emberi halandó számára ismeretlen) kódnyelvre le tudják fordítani, hogy előtted funkcionalitásban, a könyveléshez használatos eszközök szintén pontosan az jelenjen meg , amire vágytál, amire a munkádhoz szükséged van.

Azt szeretnénk, hogy úgy gondolj ránk, mint egy munkavégzésedet támogató, egyszerűsítő, gyorsító eszköz. Kötetlenül tudunk egymással beszélni, mivel az ügyfélszolgálatunkon keresztül e-mailben vagy telefonon is elérsz minket. Ha felveszed velünk a kapcsolatot, igyekszünk minden kérdésedre, felvetésedre 24 órán belül válaszolni, mert nekünk tényleg Te vagy az első. De mivel neked elképzelhető, hogy egyszerűbb, ugyanúgy  a rendszerből is tudsz nekünk üzenetet küldeni, az így érkező kérdéseket, kéréseket tudjuk a leghamarabb megválaszolni neked. Azt szeretnénk, hogy ugyanolyan kötetlen legyen a hangulat Veled, mint nálunk bent az irodában, egymás között. Összeségében mi veled is kollégáknak érezzük magunkat, mint a közvetlen munkatársainkkal mert azért dolgozunk, hogy Te egyszerűbben tudj könyvelni, vagy vállalkozásod pénzügyeit vezetni.

 
Tarts velünk a “kalandra”!

Ugye Neked is kényelmesebb a közvetlenség? Ugye te is kényelmesebben érzed magad, ha kollégáid szinte barátként vesznek körül? Szeretnénk, ha velünk is megtapasztalnád ezt a hangulatot. Ezért mind a felületeinken, mind itt a blogon, mind pedig a közösségi médiában azt kérjük: tegeződj velünk Te is!  Bízunk benne, hogy hasznos, számodra is élvezetes blogbejegyzéseket fogsz találni ezen az új csatornán, és hogy még több szakmai kérdésedre pontos, hasznos választ találsz nálunk. Ha bármi észrevételed lenne, kérjük, hogy írd meg nekünk továbbra is!

A bejegyzést megoszthatod a Facebookon, vagy elküldheted E-mailben, de akár ki is nyomtathatod.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
E.mail
Megosztás itt: print
Nyomtatás

Bemutató videó

Keresés

Facebook

Cimkék

Legfrissebb bejegyzések