Számlázzhu PARK

Számlázz.hu PARK – új találkozási pont a digitalizációval

2020 decembere izgalmas eredményeket hozott sokunk számára. Kezdünk lassan túllenni az évezred globálisan legnehezebb évén – talán nem túlzás ezt állítani, főleg úgy, hogy ez még csak az évezred huszadik éve volt… 🙂 Mindenesetre a COVID-járvány és az ebből következő hatalmas átalakulások mindannyiunk életére mély hatást gyakoroltak. Magánemberként és vállalkozóként is tapasztaljuk: nemcsak a gazdasági nehézségeket, de a felhőszolgáltatások intenzív térnyerését is. 

A digitalizációs hullám hatalmas sistergéssel tornyosul a fejünk fölé (már azoknak, akik valamiért még nincsenek felkészülve a váltásra), vagy épp lovagolunk rajta nagyon ügyesen (akik értik, érzik, és vállalják a vele járó átalakítások következményeit). Az olyan szolgáltatók, mint a SMARTBooks, szintén fokozottan érintve voltak a ‘20-as földrengésekben, és igyekeztünk úgy adni eszközöket a kezetekbe, hogy simán vegyétek az akadályokat. Mi is intenzív évet zárunk, és ebből a cunamiból most egy különleges projektről, a Számlázz.hu PARK-ról szeretnénk mesélni. 

Volt egyszer egy online számlázó. Már 16 éve szolgáltat ékegyszerű (de belül nagyon is okos) felhőszámlázást, mára vállalkozók százezreinek. Stratégiai partnerségükkel hoztuk létre 2019-ben a SMARTBooks könyvelőknek és vállalkozóknak szóló pénzügyi-ügyviteli ökoszisztémáját. A Számlázz.hu két további stratégiai partnerével (R!port Applications és Innonest) pedig egy olyan vállalkozói csoportot indítottunk a napokban, ahol kérdezhetsz tőlünk, kábé bármiről (is): 

  • pénzügyi és adminisztrációs szoftverekről, funkciókról, használatról, lehetőségekről,
  • digitalizációs stratégiáról,
  • okos számlázási automatizmusokról,
  • pénzügyi, jogi, HR, marketing és még számos egyéb irányvonalról, és ezek digitalizációs aspektusairól, melyeket az alapítók és a PARK meghívott szakértői dolgoznak fel hónapról hónapra.

Első PARK-cikk: az IT ára

A SMARTBooks első PARK-cikke egy nagyon kényes, és egyben életbevágó fontosságú témát feszeget: azt, hogy mennyit érdemes informatikára költeni. Schramm Károly cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy … de nem is lőjük le itt a “poént”, inkább olvasd el a PARK-ban! 🙂

Hogy látod, nálatok megtérül az IT-befektetés? 2020-ban másképp, mint bármikor korábban?

  • Ha kapcsolódnál a beszélgetésekhez, akkor örömmel látunk a PARK FB-csoportban!
  • Emellett bátran szörfölj a cikkek között, reméljük, hogy számos hasznos infóval segíthetünk téged is a digitalizáció (így már egyáltalán nem is rögös) útján!
  • Ha magáról a PARK-ról szeretnél többet megtudni, ide kattints!

Érdekelhet még:

Inspiráció szikrák vállalkozóknak

Amikor már nem látod a fától az erdőt, vagy az orrod hegyéig sem látsz és elakadtál abban, hogy mit is kellene tenned, hogy a holtpontról kilendítsd a céged teljesítményét – szükség van egy kis inspirációra, hogy más nézőpontból lásd a dolgokat és kapj néhány ötletet. Schramm Károly, a SMARTBooks ügyvezető igazgatója sok év alatt óriási gyakorlati tudást halmozott fel arról, hogy mik a tipikus problémák, csapdák, amiket a vállalkozóknak érdemes elkerülni. 3 izgalmas cikket ajánlunk, melyek erről mesélnek, vállalkozóknak.

Tovább olvasom »
Szeszlér Vera

Szeszlér Vera

Aktualitások

Készülnek sorra a videóink, mit hogyan tudsz csinálni a programban – kezdve a vevő és szállító számlák, banki tételek automatizált könyvelésétől az ÁFA-bevalláson át a számlatükrök importálásáig és még sorolhatnánk. Figyeljétek videóinkat! :-) 

Vállalkozóként jól jön neked is egy kis segítség, hogy mikor milyen adót kell befizetned, ami rögtön a naptáradban is megjelenik – nem baj, ha nemcsak a könyvelőd tudja ezeket :-). Itt egy szuper kis ingyenes eszköz a Könyvelő-Nettől: ADÓNAPTÁR

Bemutató videó

Keresés

Tudtad, hogy?

  • a SMARTBooks Könyvelés szoftver megismerését és a beköltözést INTERAKTÍV BEMUTATÓKKAL, VIDEÓKKAL támogatjuk
  • 1 klikkel párosítani tudod a NAV-tól érkező adatokat a számlaképekkel a SMARTBooks Könyvelésben
  • A Banki tranzakciók 3 percenként automatikusan érkeznek a SMARTBooksba Számlázz.hu #profi fiókon keresztül. Sőt, azokat gombnyomásra feldolgozhatod. Nincs több manuális számla – banki kiegyenlítés párosítgatás
  • Díjmentesen, weben bármilyen dokumentumot fel tudsz adni a SMARTBooks-os könyvelőknek a SMARTBooksban, DokuFree-vel

Facebook

Hírlevél feliratkozás

Legfrissebb bejegyzések